hajmeresztő boldogság

amiben létezem. 

" ... csak azért érdemes küzdeni, ami lehetetlennek tűnik! Nem hagyhatjuk veszni azt, aminek élnie kell!" /Grandpierre Attila/

épp most írta a Szerelmem: "Pajzán gondolat sem voltam, amikor Te már sztár voltál." ... jó ... biztos, hogy büszke is rám, de ebben azért van némi -egyáltalán nem rosszindulatú, inkább funny- malícia. ezt valószínű, hogy a hétvégi múltidézés mondatja vele. ... de ha már szóba került ... nekem is előjöttek újabb, már-már elfeledett emlékek. ... szóval minden voltam csak sztár nem. ismertek ... és sokan ... de csak Győrben. s hogy mindezt illusztráljam: 1986.az Aurórában énekeltem, megvolt az első fellépésem az Ifiházban az ős-Bikinivel közös koncerten, és nem sokkal rá -talán két-károm hétre- egy újabb koncert a Vasutasban a VHK-val. na, ha valamit, ezt még jobban vártam. addig csak agyonmásolt kazettákon hallottam őket, meg ismertem egy-két srácot, akik meséltek a koncertjeikről. a koncertjeikről, amik már csak azért is eseményszámbamentek, mert ritkán lép(het)tek fel. azért is volt lábremegtető nekem, mert várható volt -és az is lett-, hogy az ország minden pontjáról jönni fognak a VHK fanok, de Bp-ről meg pláne, és ennek a sokat látott közönségnek kell megfelelnem. másrészt meg ezekkel a -számomra- ikonikus, tudósemberekkel léphettem fel egy színpadon, akik elementáris erővel árasztották magukból a katartikus ösztönzenéjüket. na de ... tényleg baromi sok pesti arc zarándokolt el a koncertre -de milyenek!- ... és végig tudtuk játszani a programunkat, ami ennél a VHK-ra kiéhezett közönségnél  sikerként könyvelhető el. a Halottkémekkel nem sikerült  dumálni,mert a fellépés előtt eltüntek a színpad alatti öltözőben, de maga az élmény felejthetetlen volt és leírhatatlan, és sajnálom, hogy egy plakát vagy egy belépő sincs, amit most kitehetnék relikviaként a Déjában.