2010. április 26., hétfő

majd egy hónapja

hogy nem írtam. nem mert nem volt miről, csak szaródott a gépem. már talán jó. szóval: 

április kilenc péntek.
"az emlékeim a barátaim. bármikor sétát tehetek közöttük. néha gyűlölöm őket féltékeny leszek tőlük. a bennük élő énem sokkal boldogabb, mint amilyen most vagyok."(Henry Rollins) 

április tizenegy vasárnap.
szavazás. második nagy szigetközi kerekezés. tizennégy induló. a táv ~ötvenöt kilométer. nekem hatvannyolc lett és egy szportment nem számítva első lettem, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy teljesíteni tudtam és bizonyítani magamnak. utána piknik a püspökerdőben marhalábszár pörkölt bográcsban, forró fürdő otthon, heaven street seven koncert részemről alma, inkább aludtam pihentetőt sokat.
április tizenkettő hétfő.
se írni se beszélni nem tudok miről. a semmiről?

április tizenhárom kedd.
az emberek mint a patkányok. esik és inkább otthon szárazon maradnak, minthogy elinduljanak bárhova.

tapintatlan tapinthatatlan
rád borulok mint a csillagos paplan

április tizennégy szerda.
hatkor megjött a Kultur-Trio: Stefan(D), Joe(F) és Zsolt(H). majd szállingóztak a vendégek szépen megtelt a hely bécsből tizenegyen jöttek. Stefan hihetetlen laza és showman. a repertoárjukból keveset ismertem, de az ismeretlenek is tetszettek. Joe dala amit tizenöt évesen írt egy macskáról akit elütöttek és akkor nem így gondolta de mostmár sajnálja. a produkció után mégegyszer annyit örömzenéltek osztatlan siker kölcsönös hála és respekt félhárom volt hogy ágyba kerültem csak magammal ... persze.
április tizenöt csütörtök.
Kristófékkal jól bemonyóztunk optikai tuningnak meg megjelent ismét Barbara alteregója.

április tizenhat péntek.
jedlik alleycat "tekerd a dinamót igyad a fröccsöt" szellemében pesti közgázos és nem tök gázos csajok is lesznek. hát legyen. "ha sokat kefélsz, sokat gondolsz a kefélésre. ha kevesebbet kefélsz ritkábban foglalkozol vele. egy darabig még pörget, de ez egy idő után elmúlik. ha keveset beszélsz, egy kicsit el is felejtesz beszélni. amikor pedig eljön a beszéd ideje, nem találod a szavakat."(Henry Rollins) <= ez idő kívánkozott ... a beszédes rész mindenképpen :) jó volt az este. alleycat és monyó Zsolt a Kultur-Trioból de nem voltak a közgázos csajok de volt egy kedves betévedő érdeklődő rácsodálkozó:
-te itt dolgozol? (nem tudtam eldönteni min van a hangsúly rajtam vagy a helyen)
-biciklis szerelésben?(akkor ezek szerint rajtam)
-akkor biztos tiéd a hely.
-mióta van?
én: még nem késtél le semmiről tegnapelőtt nyitottam.
-akkor hogyan van ilyen sok beírás a vendégkönyvben?
én:előtte máshol volt ez egy vándorló hely.
-és innen is el fog menni?
én: igen amikor úgy érzem. (na ezen a városi legendán még dolgoznom kell)

és jött a szombat ragyog a nap bringára fel! belváros. kávé. ebéd. a szalai teraszán á la mediawave. telefon Beck Zolitól. benéznének. vártam őket. jöttek. kávéztak.Zoli dumált velem az Endi  meg filmezte ("gyere Endi ezt vedd fel: szocreál menü szimpla kávé kishubival, az ikonok folyosója"by Beck Zoli). naná hogy elmentem a koncertre pedig megfogadtam hogy a págiszba soha semmire. még a bringámat lakatolta mikor jött az esemes hogy a Beck Zoli épp most ajánlotta a déjávu-t a péter zoli kocsmáját mindenkinek. azutolsó ráadás(szenes) előtt:"a koncert után mindenki menjen a déjá vu-be"
respekt-ölelés-köszönet
feltöltődtem. egyig vissza a déjá-ba
április tizennyolc vasárnap.
végre bringával gyirmótra ebédre halászlé
egy rohadt trójai hazavágta a gépem.

április tizenkilenc hétfő.
csapongok a könyvek között. hol egy kis tolsztoj hol egy kis ferlinghetti vagy henry rollins. " a létet az emlékezet teszi folyamatossá." ez éppen ferlinghettitől az egyes stám negyedik személy-ből meg ez is "magam meséjében járkáltam valahol majális s alkonyég között, és kővé vált lábnyomok maradtak utánam:" én a Fiamat látom.

imádom a madártejet és kedves nekem
a tűzhajú lány de csak szemmel
érinthetetlen

április huszonnégy szombat.
bringapolisz idő ragyogó mi meg totál lementün gyerekbe az extrémbringáknál "énishadd" ... és amikor meghozták a pedeleceketa tandemet a háromkerekűt a kempinget. Kristóffal negyvenhetet mentünk a tandemmel fülig vigyorral de az nagyon durva hátul ülve hogy már kanyarodnék de a kormányom fix hogy fékeznék de nincs fékkarom és egy háton kívül nem látok semmit meg kell szokni és a fekvőbringásokat úgy toltam mint ahogy egy apa tanítja biciklizni a hároméves gyerekét"tollllaaak!...elengedleeeek! ...!%/!/!!%*! semmi gond gyere próbáljuk meg újra!" négyszázötvenen voltunk 

este 
harmincketten cél a déjá vu-ben meg a Szomjas Feri legénybúcsúja közben szól 





2010. április 5., hétfő

frankó volt

a tavaszi bringás reggeli hétfőn. kelés négy tizenegykor, hogy ötre beérjek a kávézóba, ahol Kristófékkal ütköztem. kipakoltunk a megyeháza térre. a pékségtől hoztak háromszáz kakaós csigát meg háromszáz túrós buktát, meg volt háromszáz ásványvízünk meg négyszáz gyümölcsünk alma, körte, banán vegyesen. volt bringaszerviz, kreszpark kölyköknek, Szabitól "térzene" meg sokkal nyitottabb, mefogadóbb emberek, mint télen.megtisztelte a rendezvényt és nem csak jelenlétével a Magyar Kerékpáros Klub elnöke. megjelent polgármesterünk is meg a városi média színe-java borsa.
szombaton egy "jófejtársaság" -akiknek még helyet is csináltam, hogy elférjenek- jattolni persze nem jattolt, viszont lenyúlták a kecskebőr mécsestartómat. fck!
lieson van? vagy lesz? és mint a filmekben? csak erre az üzenetre, erre a jelre várt ... berobban a kávézóba vonszol a konyhába magával fitty a kimondatlan az erkölcsi normákra. ...peeersze ... már megint csak fantáziáltam. a szomszéd asztalnál egy felettébb kellemes -mitöbb Barbara alteregó- a "leveszem a sárga szoknyám, ha megfésülöd a hajam"-at szeretné megtanulni franciául (oké! mindig lesz nálam fésű, ha megtalálna ezzel a mondattal). két sráccal jött. az egyik Pjotr, és fotós. de a lány tényleg nagyon jó. szépen mozog. van benne elegancia. véleményalkotásnál roppant óvatosan fogalmaz, ugyanakkor nyitott, de nem kitárulkozó. nem is zártam be tízkor, csak féltizenkettőkor és itt hagyott -most már tudom- Lilla egy almagyertyát, szimpátiája vagy feledékenysége jeléül. i don't know. az utolsó üveg világos söröm is elfogyott.
tegnap hazafelé megint bekaptam egy deffektet -mert lehetetlen, hogy az előszobámban szedtem össze,- és csak reggel induláskor vettem észre. borult a reggeli napirendem. lett belőle rohanás. áttolni a bringát a városon, kis kitérővel útbaejteni a kávézót, hogy a kávégépet beizzítsam, go fapuma, Füsti rutinjával az elhárítás megvolt tízperc alatt, vissza a baross útra a kedvenc újságosomhoz, hogy felmarkoljam az aktuális magyar narancsot, vettem magamnak dohányt, a kávézónak füstölőt és miután mindez megvolt, jöhetett a -most az első- kávé a semiramisban. ebédre grízes tészta. " a zene a lélek konzervnyitója" (henry miller) 
a baktérítővel végeztem. jöhet tolsztoj kreuzer szonátája.
AZ ERKÖLCSI TÖKÉLETESSÉG CSÚCSA! AZ ESZMÉNYI NŐIDEÁL TESTET ÖLTÖTT VALÓSÁGA! (alteregója kapcsán már említettem, s akivel kétezeregyben a (legszebb) húsvétot a Bakonyban töltöttem)
pénteken: basszus este nyolc múlt és nobody. jaa! és ma megint bekaptam egy deffektet, de most valahol a belvárosban. mikor a kávézóhoz értem -kilenc negyvenkor- vettem észre. nyitásig már nem volt annyi időm, hogy eltoljam a fapumába, úgyhogy hívtam Kristófot. jött, vitte, hozta és lelombozott, hogy nagyon meg van fáradva a bringám: a komplett hajtás még fut állapotú; a kormánycsapágy totálgáz; a váltó háááát, szóval  kéne egy új bringa.
estére szépen megtelt a hely
TO DRINK
OR
NOT TO DRINK?
TO DRINK!
 
szombat: ébredés nyolc tizenhétkor. kitekerés gyirmótra. matizzal göngyölegért a kávézóba, el a nagykerbe sörért unicumért meg ginért vissza a kávézóba el a fapumába sasolni a bringákat de előtte még kávé a Korálban -szimpatikushely- aztán vissza gyirmótra ebédre paprikás krumpli tekerés haza lazító fürdés után bringára fel lidl kávézó ideje nyitni sokáig semmi tíz? körül kezdtek jönni és jönni és jönni és maradtak egyig