ezelőtt huszonöt évvel. a laktanyában olvastam egy részletet a Christiane F. című önéletrajzi regényből -,a Rakéta regényújságban-, amiből filmet is csináltak David Bowie zenéjével.
akkor és ott engem ez így ihletett meg:
Hogy vagyok, az csak egy dolog.
Köszönöm! egész jól megbolondulok.
Mindenki itt van,
csak nekem nincs lényem,
rothadok én is
a citrom levében.
Kintről ez egy álom,
élő horror.
Létszükséglet
ez a szenvedő nyomor.
napospart-pálmák-ligetek.
kosz-szűk utcák-fetrengő emberek.
ÁLLATKERT-állomás,
nyilvános WC-k.
Aprópénzre váltott
szép emberi érzés.
Nélküled nem élek,
Te ölsz meg engem.
az újsághír csak ennyi:
22évesen.
lemotorozott hhozzám az Isti barátom meglátogatni. tavaly januárban találkoztunk utoljára. jó volt vele dumálni, emléket idézni. Szerelmem éjfélre ért a Déjába. Sopronban volt az egyetemen. addigra bezártam, mentünk a Fecske nyitóbulijába. qrva jó lett a hely, egyedül a folklorisztikus sarok lett nekem egy kicsit durva. mérhetetlen embertömeg. az emeletnek -nekem legalábbis- maradt egy kis Amnesiás fílingje, (nosztalgikus érzés volt lépcsőzni, az ezerszer(?) megjárt lépcsőkön,) de lent, főleg a fentihez képest, mintha elfogyott volna a lendület, az ötlet, vagy csak az idő szorított(?). ittunk egy pohár Kriek-et és húztunk haza. ma délután visszamentünk kvzni, meg, hogy lássam az egészet embermassza nélkül. iszonyú mi rom maradt a tegnapi buli után (,"kicsit" elhúzódott a nyitvatartás, fél ötkor zártak).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése