február tizenegy péntek

... mikor először volt a déjában, ananászlevet kért ... feszült volt és zárkózott ... pedig már akkor ... sőt! 2009-ben a mediawaven a csíkos sildes sapkájában elviharzott előttem ... kerestem, de a tömegben elvesztettem ... aztán a szinpad előtt megtaláltam, de elszállt a bátorságom ... szóval ... szerettem volna "érezni az illatát", de azt éreztem, hogy bárminemű megnyilvánulás, közeledés részemről indiszkréció lenne. ... és most mi van? már most várom -, hogy négy körül ideérjen- az ölelést! hiányzott már ez az érzés! és jó! újra érezni! ... , hogy nincs üresjárat az agyamban, mert a legparányibb részt is kitölti.

még? vagy már csak két óra. az időt illetően egy kicsit bizonytalan vagyok. ha várom, vánszorognak a percek, ha vele vagyok, úgy múlik, hogy nem érzékelem. hát, most az előbbi eset áll fenn, de ez tudhatü abból is, hogyha itt lenne, pihenne a toll és sóhajtozna a papír.


2011. FEBRUÁR 11. AZ ÖLELÉS NAPJA


(olyan érzés után vágyakoztam, amiről tulajdonképpen már le is mondtam, és most ... megkaptam!