A Frász Társulás feloszlott, de itt volt a Citrom (Deák Döki Tamás-szöveg, Popper Peti-szintetizátor, Boros Csaba-basszus, Dóka-szóló, Boros Pöpi-dob). New wavet játszottak a KFT modorában, fanyar humorral és iróniával. A koncerteket mindig feldobták egyfajta színházi dramaturgiával, koncepcióval. Itt mint élő "díszlet" ténykedtem. Voltam piromán gyújtogató leolajozott testtel -,mint egy bodybuilder- Dave Vaniannek maszkolva, elektromos fáklyával fényköröket festve, meg olimpikon atléta klottnadrágban és fehér trikóban kezemben olimpiai lángként tartott wc-pumpával hátrafelé rohangáltam a színpadon, meg a Dökivel egy késeléses verekedést imitáltunk (lassítva), a Stroszival neoncsövekkel fénykardoztunk. Tombolt bennem az extravagancia: citromsárga (naná!) xtrabő nadrágban, piros tornaciővel, fekete kamionos trikóban és frakkban (,minek az egyik farkát kézzel férceltem fel) közlekedtem egy leharcolt olajzöld kempingbiciklivel. Jó buli volt, mikor vonattal mentünk a Lágymányosi Művházba a KFT meghívására. Nemcsak mi léptünk fel előttük. Játszott még egy Gombóc nevű csaj és zenekara is -ő szerepelt a Szerelem első vérig című (a magyar Házibuli) filmben és Hazel O'Connor stílusában énekelt. Meghatározó élmény volt: koncert után a Laár Andrással együtt mentünk a Gay Tomi (Fórum, GM49) lakására (Havanna lakótelep), ott dumáltunk hajnalig.
Az A-klubban volt havi rendszerességgel Citrom klub, alkalmanként 100-120 emberrel. Aztán itt is közbeszólt a katonaság. A Poppert, a nagy Borost mag a Dókát behívták, de hogy ne keletkezzen vákuum, Döki életre hívta az Ananászt, mintegyfajta citrompótlót. A Popper Peti kazettára(!) feljátszotta a billentyűs témákat, Pöpi élőben erre rádobolt, A Dökivel közösen meg (éneklésnek meredek lenne nevezni) elbeszélősen nyomtuk a szövegeit. Imádtuk a Neue Deutche Welle-t, a Trio-t, az Ideal-t, a Hubert Kah-t én meg még a DAF-ot is. Az A-klubon kívül az Ananásszal is felléptünk a Révaiban . hmm ... (pályaválasztóként 14 évesen esélyem sem volt a Révaiba járni. Nem volt elég a jó tanulmányi eredmény -nekem ráadásul azt hiszem csak 4,1 volt az átlagom- szükségeltetett néminemű hátszél is a felvételhez, ami nekem nem volt. És tessék. Itt voltam a patinás intézmény falain belül, az akadémikus tudás szentélyében üvöltve hirdetve igémet, mi köszönő viszonyban sem volt -sőt- az itt sulykolt értékekkel.) Aztán a srácok leszereltek, újra indult a Citrom, kiadtak egy kislemezt, majd szétmentek.
De nem álltam le. Összehoztam egy formációt, a Halálraítéltek klubja és zenekara néven (gitár, szaxofon cselló), szplínes belassult sanzonok á la Trabant, de fellépés nélkül, még a próbák alatt feloszlott, pedig teleplakátoltam a belvárost, miszerint: november hetedikén fellép A halálraítéltek klubja és zenekara. Csak ennyi állt a plakáton, meg egy sarló és kalapács. Se évszám, se helyszín. És csak kukákra ragasztottam. A halálraítéltek klubját egy Sartre regényből kölcsönöztem, de mivel a többiek nem akartak ilyen néven fellépni én viszont ragaszkodtam hozzá, ezért született ez a kompromisszumos megoldás.
Másról sem szóltak ezek az évek, mint a szokványos, a közönséges, az átlagos, a szürke hétköznapok elleni lázadásról. Egy individuum voltam, magamnak legalábbis.
Ezzel véget is ért zenei pályafutásom, élvező fogyasztóvá redukálódtam. Megismertem a feleségem és most már tudom, hogy honnan van Dávidnak a zenei irányultsága és az attitűdje: már nemcsak kósza gondolat volt, hanem hat-, hét-, vagy nyolchónapos magzat, mikor kimentünk Szentivánra a Búsúló juhászba Auróra koncertre.Már ott ráérezhetett a torzított gitárra, a dob lüktetésére, a rockandroll ízére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése